Bőszénfa a Kaposvárt Szigetvárral összekötő 67. sz. út közvetlen közelében, egy hosszan elnyúló észak-déli völgyben fekvő kis község. Ha Kaposvár felől közelítünk, bal kéz felé nézve a párhuzamosan futó szomszédos domboldalakon előbb Simonfa, majd Bőszénfa látképében gyönyörködhetünk.
Bőszénfa címere liliomot és hármas zöld halmon lépdelő arany szarvast ábrázol. A hármas halom a zselici dombos tájra, a liliom a település első uraira, a Győr nembeli Dersffyekre utal. A szarvas -gondoljunk a honvisszafoglalást kezdeményező csodaszarvasra! - a magyarság egyik totemállata, amely a környéken páratlanul szép állományokban élt és él.
Ma az egész világ trófeáit rangsorolva, gímszarvasnál az első tíz helyezettből öt, míg a dámszarvas esetében hat magyarországi.
Az országút hosszú lejtőjén leereszkedve, a település részét képező Kisbőszénfára érünk. Ajánlatos már a táblánál lassítani, mert az első elágazásnál jobbra le kell kanyarodni. Autóval csak párszáz méternyit haladhatunk előre; a behajtani tilos tábla előtt parkolhatunk. Kiszállva első pillantásunk a kerítés mögött figyelő félelmetesen nagy, magyar szürke fajtájú "kormos" bikákra eshet.

Major
A major épületegyüttese -magtár és istálló- mint kulturális örökség, II. kategóriás védelem alá tartozik.
A vöröstéglás majorhoz tartozó terület, amelyen bivalyok, rideg (magyar szürke) marhák és lovak osztoznak, már utal a vidék alapvető gazdasági tevékenységére, az állattenyésztésre.
A környék a Pannon Lovasakadémia (Kaposvári Egyetem) vadaskerti vadgazdálkodásának legjellemzőbb területe. Itt található a legnagyobb létszámú ménes a haflingi fajtából, amely egy viszonylag kis termetű, jellemzően "szőke", fakóbarna, igénytelen osztrák hegyi fajta; kezdő lovasoknak ideális.

Szarvaskert
De a természetbarátok számára sokkal érdekesebb az, hogy a környék a gím- és dámszarvas, valamint vaddisznó vadaskerti tartásának bemutató értékű helye.

A vadállomány természetes körülmények között, szabadban, de a takarmányt emberek által kipótolva szaporodik; ilyen módon a természetes eltartóképességnél lényegesen nagyobb állománysűrűség érhető el. A Lovasakadémia itteni mintegy 600 hektáros területén 1200 gímszarvas, 150 dámszarvas és 300 vaddisznó él.
A kiváló fizikai állapotban lévő tenyészállatokat vérfrissítés és állományjavítás céljából olyan országokban értékesítik, ahol okszerű vadgazdálkodást folytatnak; a többi állat sorsát a ne bolygassuk - a gazdasági ágazat egyik végterméke a vadhús.
Induljunk nyugatra a piros sáv turistajelzésen. A Surján-patak, majd a Szenttamási-patak völgyében a jó állapotú erdészeti út gyakorlatilag végig vízszintesen halad, könnyű sétát ígér -a sorompóig akár babakocsival is- bármilyen időjárási viszony mellett is. A változatos domborzatú, legelőkkel, erdőkkel, bozótosokkal tarkított terepen elkerített vadaskertekben folyik a tenyésztés. A sík, részben vizenyős részen található kertekben egy kis szerencsével vaddisznókondát figyelhetünk meg - szeretik a rejtőzködő életmódot, ezért csendben ajánlatos közelíteni.
A vaddisznó nemzetünk sorsát tragikusan befolyásolta a valóságban is. Vaddisznóvadászaton szenvedett halálos balesetet Szent Imre herceg (1031) és II. Zrínyi Miklós, a török elleni hadjáratok zseniális hadvezére. Szent István halála (1038) után közvetlen örökös hiányában az ország évtizedekre a trónviszályok áldozata volt, Zrínyi halála pedig késleltette a török kiűzését. Nem véletlen, hogy mindkét esetben felmerült a gyanú idegen hatalmak által szervezett merényletekre.

A domboldalakban figyelhetők meg a nagyobb létszámú csapatokban legelésző szarvasok. Nagyszerű látvány, ahogy a közeledőket észlelve a csapat megmerevedik, felénk fordul, füleit hegyezi, majd nagy valószínűséggel eliramodik. A parkolótól 3,55 kilométert megtéve az erdészeti úton elhagyjuk a vadaskerteket és a sorompónál a Zselici Tájvéldelmi Körzet erdőjébe érünk. Autóval már csak a SEFAG engedélyével haladhatunk tovább az aszfaltos úton. Az erdőben itt az erdészeti céllal telepített vöröstölgy (Quercus rubra) állomány a jellemző - ez a cakkos levelű, hatalmas, zömök makkot termő amerikai faj tulajdonképpen tájidegen; ezen a vidéken a természetes faállomány összetétel a dombok égtáji kitettségétől függően jellemzően hársas-bükkös vagy bükkös, a déli oldalakon kocsánytalan tölgyes-gyertyános.

A vöröstölgy nevét őszi színpompájáról kapta, a sötétbíbor levelek nagyon mutatósak a hazai tölgyfajok elbarnuló lombozatához hasonlítva.